Belül fekete, mint a korom, kívül fehér, mint a hó, így egyben pedig elkápráztat a fekete-fehér találkozása, és az íze káprázatosan finom… Egyik nagy kedvencünk, imádjuk magában is az oreo kekszet, de belőle készült trüffel golyócskák, színes dekor gyöngyökkel megszórva “TUTI” levesz a lábadról… Érdemes elkészíteni, és hogy még sütés nélküli, NANÁ…:) Kiváló vendégváró süti, mely 30 perc alatt kész…
Oreo-s Trüffel golyócskák
Hozzávalók:
500 g oreo keksz – darálva vagy jól összetörve
250 g mascarpone krémsajt – szobahőmérsékletű
500 g fehér mandula forgács – apróra vágva
2 tábla jó minőségű fehér csokoládé – vagy 250 g fehér csokoládé pasztilla
1 kia darabka vaj
kicsi tejszín
színes dekor gyöngy vagy cukorka a díszítéshez
Elkészítés:
Egy nagy tálban keverjük össze a darált oreo kekszet és a mascarpone krémsajtot.
Formáljunk belőle a kis kezünkkel golyókat – kostóljuk meg, és ha nem elég édes, akkor egy kis porcukorral ízesíthetjük, de véleményem szerint nincs rá szükség, mert még csokoládéval is be fogjuk vonni – és hempergessük meg az apróra vágott mandula forgácsba, ez is biztosítja majd a roppanóágát.
Tegyük a hűtőbe kb. 1 órára.
Ezt követően vízgőz felett olvasszuk fel a fehér csokoládét, dobjunk bele kis darabka vajat, ha már felolvadt, akkor keverjük el és egy pici tejszín is adhatunk hozzá, így könnyebb vele dolgozni.
Ha kész, akkor a golyócskákat hempergessük meg benne, szórjuk meg színes dekor gyönggyel, cukorkákkal és tegyük egy sütőpapírral kibélelt sütő lemezre és rakjuk a hűtőbe dermedésig.
Ezt követően kínálhatjuk a vendégeinknek.
*Tipp: a kínai üzletekben, jóval olcsóbban be lehet szerezni az oreo kekszet, mint a közértekben, plazákban.
Üdv, Klarissza
Recept: Gabi
Kommentek