Mese az Időről és a Szeretetről

Emberi érzések hatalmában!

Vidámság, Bánat, Tudás, Szeretet és az IDŐ!…

Mese az Időről és a Szeretetről

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte:
– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
– Büszkeség, el tudnál engem is vinni?
– Itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
– válaszolt a Büszkeség.
Hát a Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
– Óh, Szeretet – mondta a Bánat
– Én nagyon szomorú vagyok, egyedül akarok maradni a hajómon, hogy bánatomat ne zavarja senki!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
– Gyere Szeretet, én elviszlek Téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.
A Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment.
A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
Az IDŐ volt. – mondta a Tudás.
Az IDŐ? – kérdezte a Szeretet.
– Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt:
Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!