Egy nagymama tanácsa nehéz időkre!

Mama, feladom!

Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul, és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom.

Ekkor a nagymama ránézett, letörölte a könnyeit az arcáról, majd bevitte a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Nem szólt semmit egyikőjük sem, csak nézték, mi történik.

Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.

– Mondd el, mit látsz – mondta az idős asszony.

– Répát, tojást és kávét.

– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.

A lány megcsinálta, amit a mamája kért tőle, majd megkérdezte, mit akart ezzel mondani neki. „Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett.”

A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet.

„Te melyik vagy?” – kérdezte a nagymama. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”

A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, mint a halál, a szakítás, vagy a munkahely elvesztése, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk.

„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle.

Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel, és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!

Ebből a történetből is látszik, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.

Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok.

A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé.”

 

Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg másokkal, hogy nekik is legyen egy jó napjuk. Köszönöm

 

További érdekességekért, tippekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:

https://www.facebook.com/klarisszablogja/

 

Üdvözlettel:

Klarissza

 

Címkék:
Tovább a blogra »