Egy jó feleség mindig tudja, hol a helye…

Hiszen, ki érez fájdalmat egy házisárkány hiányában?

Háztartástan kézikönyv 1955-ből…

Most már tudom, hogy hol a helyem… 🙂 de kényesen ügyelek rá, hogy nehogy az uram kezébe kerüljön ez a mestermű, mert akkor vége a kényeztetésnek. 🙂

 

Kép: /google/A John Bull magazin borítója 1957-ből

 

Azok a régi jó dolgok… 🙂

Szeretjük ma azt hinni, hogy minden, ami régen történt, sokkal rosszabb volt, legalábbis az emancipáció szempontjából. Az ehhez hasonló szövegekkel a mai felvilágosultságunkat fitogtatjuk, holott korántsem biztos, hogy pont így állt a társadalom, a nőktől szó szerint így várták volna el az alárendeltséget, a férj uralomnak való maximális odaadást. 

Döntse el mindenki, saját maga, hogyan is vélekedik erről… 🙂

Szerény véleményem szerint, azért van benne egy adag olyasmi, amitől sikító frászt kaptam, de azért az alapgondolat még a mai napig aktuális: ha meg akarod tartani a pasidat, akkor teremts otthont köréje. És ez jelentős részben a rendről, tisztaságról, na meg a meleg kajáról szól. És persze arról is szól, hogy egy “feleség”, “anya” hogyan tarthat össze egy családot úgy, hogy “a férj a fej”, de ő a nyak… 🙂 

Végül is egy hisztis feleségnek ki örül?

Ki vágyik egy diliházba haza?

És ki érez fájdalmat egy házisárkány hiányában? 

Szóval, egy kis érdekesség a múltból…

Jó szórakozást!

Azok számára, akik nem látják a képformátumban, lentebb a kép alatt leírva az összefoglalót is olvashatjátok, sőt egy kis videóval megspékelve, lehet körbe járni a témát… 🙂

A vacsorát készítsd elő. Tervezd meg a menüt előre, például azelőtt való este, hogy biztosan kész legyen az ínycsiklandozó étek, mire hazaérkezik. Ez a megfelelő módja annak, hogy tudtára add: rágondoltál és foglalkoztatnak a szükségletei. A legtöbb férfi éhesen érkezik haza és a jóízű vacsorának (kiváltképpen a kedvenc fogásának) kilátása a kívánt, meleg fogadásnak része.

Sminkeld ki magad. Szánj magadra egy negyedórányi pihenést, hogy friss légy, amire megérkezik. Igazítsd meg a sminkedet és köss egy szalagot a hajadba a még üdítőbb látvány érdekében. Éppen munkától kifáradt, unott emberek közül érkezik haza.

Fogadd vidáman, és próbálj meg érdekes lenni számára. Lehetséges, arra vágyik, hogy valaki feldobja unalmas napját – ez pedig éppen a te feladataidnak egyike.

Számold fel a rendetlenséget. Vizsgáld meg még egyszer urad érkezése előtt a ház nagyobb helyiségeit. Szedd össze a tankönyveket, játékokat, papírokat, és amit még elöl-hátul találsz, majd egy portörlő ronggyal töröld le az asztalokat.

Az év hűvösebb hónapjaiban tüzet kellene raknod, ami mellett ellazulhat. Urad úgy érzi majd magát, mint aki a rend és a nyugalom kikötőjébe érkezett, és ettől te is jól fogod érezni magad. Elvégre kényelmének biztosítása számodra is óriási személyes elégtétel.

Készítsd elő a gyerekeket a fogadására. Ha kisebbek, szánj rá pár percet, hogy megmosd arcukat és kezüket, fésüld meg hajukat vagy öltöztesd át őket, amennyiben szükséges. Kicsi kincsek ők, és urad bizonyára szeretné látni, amint ezen szerepüket játsszák.

Számold fel a zajforrásokat, amennyire csak lehetséges. Mire hazaérkezik, hallgattasd el a mosógépet, szárítót és porszívót. Biztasd arra a gyerekeket, hogy maradjanak csendben.

Fogadd örömmel, mikor hazaérkezik. Üdvözöld meleg mosollyal és tedd egyértelművé, hogy őszintén a kedvében akarsz járni.

Hallgasd meg a mondanivalóját. Lehet, hogy tucatnyi témád akad, de a hazaérkezése pillanata nem alkalmas, hogy előhozd őket. Engedd, hogy ő beszéljen előbb – és jusson eszedbe, az ő mondanivalója fontosabb a tiédnél.

Az estet engedd át neki. Soha ne tedd szóvá, hogy későn érkezett haza, illetve hogy nélküled ment vacsorázni vagy szórakozni. Elégedetlenség helyett próbáld megérteni vágyát az otthoni kikapcsolódásra, hiszen feszültség és túlterheltség alatt telnek napjai.

Célod a következő: próbáld a csend, a rend és a nyugalom szigetévé varázsolni otthonotokat, ahol urad testileg-lelkileg felfrissülhet.

Érkezésekor ne állj elő problémákkal és panaszokkal.

Ne elégedetlenkedj, ha elkésik a vacsoráról, de akkor sem, ha egész éjszaka kimarad. Gondolj arra, ez apróság ahhoz képest, hogy mivel kell megbirkóznia napközben.

Gondoskodj a kényelméről. Vedd rá, hogy dőljön hátra egy kényelmes karosszékben, vagy nyúljon végig az ágyon a hálószobában. Készíts elő neki egy meleg vagy hideg italt. Rendezd el a párnáját és ajánld fel, hogy lehúzod a cipőjét. Beszélj mély, kellemes és nyugtató hangon.

Ne kérdezd meg, mit miért cselekedett, ne vond kétségbe ítélőképességét és integritását. Ne feledd, ő a ház ura, és mindig egyenesen és igazságosan gyakorolja hatalmát. Döntéseit nem áll jogodban megkérdőjelezni.

Egy jó feleség mindig tudja, hol a helye.

Forrás: Housekeeping Monthly, 1955. május 13.

 

Bizton állítom, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, főleg az utolsó mondat, elítélik, szörnyülködnek az ötven évvel ezelőtti állapotokon, sőt, szidni fogják az elnyomó férfinemet, de úgy gondolom, hogy akadnak még a mai napig olyan ffiak, akik, így gondolják teljes mértékben az otthoni légkört, vagy tévedek? valóban ilyen lehetett/és a mai napig ilyen néhol a családi élet?

Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg másokkal, hogy nekik is legyen egy jó napjuk. Köszönöm

 

További érdekességekért, tippekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:

https://www.facebook.com/klarisszablogja/

 

Üdvözlettel:

Klarissza

 

Címkék:
Tovább a blogra »