Hűségesen őrzi kölyke sírját…, képtelen elhagyni őt…
Szívbe markoló jelenet zajlott le, Georgia Laurel Grove North temetőjében …
Ahol egy Golden Retriever kutya, az elpusztult kölyke mellett fekve őrizte kis kutyáját, néhány napig, amíg fájt neki, annak elvesztése, ezt követően később maga ásta el, de azóta, nem is akar elmozdulni a sírja mellől…
Hunter Cone talált rá, múlt héten, kedden a kutyára, fagypont alatti hőmérséklet volt, próbálták a fiú édesanyjával: Jennifer Cone-al, megetetni és itatni a kutyát, de hiába, mindig elszaladt.
“Nem engedett bennünket két méternél közelebbre” – mondta Hunter a Daily News című lapnak. “De nem volt agresszív, nem ugatott ránk vagy ilyesmi” – tette hozzá.
Többen is próbálkoztak azóta, elcsalni, a hűséges, de megtört szívű kutyamamát, de azóta sem hajlandó elhagyni a helyet, ahová a kölykét temette, a sír fölött állva őrzi őt. Megpróbálták felhívni a helyi állatfelügyeletet is, hátha ők befogadják a láthatóan gazdátlan kutyát és új otthont találjanak neki, de egyelőre ez sem sikerült.
Hunter elmondta, hogy legutóbb szombaton látta a kutyát a temető közelében a bokrok között bujkálni, de amikor észrevette, hogy figyelik, elmenekült. “Nem hiszem, hogy meg tudjuk menteni, de tovább próbálkozunk, és bízunk a legjobbakban” –mondta el a helyi tévécsatornának.
Egyúttal kiemelte, hogy a történet azért különösen fontos a számára, mert a georgiai állatvédelmi törvények nem teszik lehetővé, hogy az állatmentő csoportok átvegyék az irányítást a kóborló kutyák felett, hacsak nem szerződtek a kormányhivatallal vagy az állatfelügyeleti szolgálattal.
https://www.youtube.com/watch?v=eFpv148GIcU
Ez is bizonyítja azt, hogy a kutyáknak is vannak érzései, mint az embereknek…,
Remélem enyhülni fog a kutyus gyásza, és minél hamarabb szerető otthonra lel…, nagyon sajnálnám, ha belehalna a fájdalomba…
Forrás: dailymail.co.uk; Fotó: Hunter Cone
Klarissza
Kommentek