Az orvos el akarta vetetni a magzatot, az édesanyával…
Mhairi és Paul a szülök, dacoltak az orvos tanácsára,
„a férjemmel éreztük, hogy küzdenünk kell a kicsiért, így nem engedtünk az orvosi nyomásának” – tette hozzá ma már boldogan az anyuka.
Az anyának Mhairi-nak a magzatvize elfolyt, mindössze a terhesség 20 heténél. Az orvos kijelentette, hogy a magzat nem életképes, és tanácsolta neki az abortuszt.
Így Morris a 25 hétnél, 64 dkg súllyal megszületett, – még 5 hetet kibírt életképesen az anyaméhben, annak ellenére, hogy elfolyt az édesanya magzatvize a 20. hétnél. Voltak tüdőproblémái, így oxigén gépre került, de hamar felépült és folyamatosan erősödött.
A kis Jett Morris, olyan pindurka volt, hogy az apuka kezében is elfért…
64 dekával született, és tüdőproblémái miatt lélegeztető gépre került…
A boldog anyuka…
Jett Morris a napokban ünnepelte egyéves születésnapját...
Ma már teljesen azonos súlyban van, a vele lévő egykorúakkal, és egy boldog kiegyensúlyozott baba…
A szülők, úgy vélik, ha nem lett volna az az eltökéltség, és nem hagyják figyelmen kívül az orvos tanácsát, akkor ma Jett Morris nincs velük. Az anyuka szerint csakis kisfia élni akarásának köszönhető, nem pedig a nőgyógyászának.
Annak ellenére, hogy ilyen korán született, ma már az orvosok azt mondják, hogy az egy éves Jett teljesen egészséges, a súlya és szellemi képessége is ugyanolyan szinten van, mint más normális súllyal és időben születő apróságoknak ebben a korban.
Anya és fia egészséges és jól vannak.
Te mit tettél volna?
Bizony, egy anya megérzi, hogy még él a gyermeke, én is így tettem volna…, figyelmen kívül hagytam volna az orvos tanácsát…
Klarissza
Forrás/kép: dailymail.co.uk
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: