A gyerekek a családi étkezések alkalmával néha nem ugyanazt eszik, mint a felnőttek. Az anyukák rémálma, hogy a gyerek hiányozni fog az ünnepi asztal mellől, mert nem éhes. Ezért persze nem szabad haragudnunk rá, hiszen az ünnep különleges alkalom. Viszont azért, máskor is előfordulhat, hogy nincs étvágya, amikor a felnőttek az asztalnál ülnek.
Mit tegyünk, hogy a gyerek lehetőleg jelen legyen a terített asztalnál, és még egyen is?
Mindenképpen kérdezzük meg a gyermekünktől, mit enne szívesen karácsonykor! A karácsonyi menünek tartalmaznia kell valamelyik kedvenc ételét. A gyerek tányérját, ennivalóját ugyanúgy dekoráljuk ki, mint a felnőttekét, hogy ne érezze kirekesztve magát.
Próbáljuk az előkészületeket úgy szervezni, hogy a közös ünnepi étkezés idejére ő is megéhezzen. Vonjuk be a készülődésbe, kérdezzük meg tőle, van-e kedve segíteni a karácsonyra való felkészülésben. A legapróbb segítségért is dicsérjük meg, de semmit se akarjunk ráerőltetni, és soha ne szidalmazzuk!
Amennyire az életkorából adódó képességei engedik, vonjuk be a tervezésbe, a bevásárlásba, a főzésbe és a sütésbe. Magunkkal vihetjük a szupermarketbe, ahol segíthet megkeresni a polcokon, amiket együtt felírtunk. Nagyon szeretik bizonyítani az ügyességüket, így szívesen segítenek, majd szinte mindenben, amire megkérjük. Hagyjuk kísérletezni, a gyermeki természethez hozzátartozik a kíváncsiság. Engedjük, hogy megkóstolja a sütemény kikavart tésztáját, mutassuk meg neki, az apróbb dolgokat. Nem baj, ha nem sikerül jól, amit csinál, a lényeg, hogy segíteni szeretne, és közben még a kézügyessége is fejlődik.
Forrás/képek illusztrációk: bien.hu Sütő Gyöngyi/Google
És amikor kreatív a gyerek…, akkor vagyunk igazán boldogok…:)
Szeretnék én is ötleteket adni nektek, így egy csokorba összegyűjtöttem a blog oldalamról egy-két receptet, így a gyerekeknek is könnyedén tudtok kedvükre való karácsonyi menüt összeállítani, természetesen a fűszerezést enyhébben kell használni, hiszen gyerekeknek készül. A nyári friss gyümölcsök helyett, mirelit terméket használjunk.
FŐÉTEL:
Fűszeres/pirított tonhal – ropogós falatkák
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/09/03/fuszeres-falatok-gyorsan/
Mézes Corn Flakesben sütött csirkemell/szalma krumplival
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/09/17/ez-a-csaladod-kedvence-lesz/
Svéd húsgolyók barna mártással/vörös-kék áfonyadzsemmel
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/09/28/szereti-gyerek-felnott-egyarant/
Gyros tál- pitával
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/12/07/unnepekre-hangolodva-nemcsak-fiataloknak/
Extra ropogós fűszeres csirkeszárny-tejszínes krumplipürével
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/02/28/mert-ropogosan-a-legjobb/
Tejszínes Spaghetti alla carbonara
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/05/24/az-en-carbonaram/
SÜTEMÉNY/DESSZERT:
Málnás-vaníliás álom pite
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/10/15/malnas-alom-varazs/
Mandulás – nutella szelet
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/06/01/vasarnapi-sutikaland/
Nutellás kókusztekercs-mályvacukorral
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/05/04/mint-a-meseben/
Színes süteményes golyócskák/cupcake
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2013/12/23/szines-fantazia-alomvilag/
Epres/túrós-mascarpone krém
https://klarisszablogja.cafeblog.hu/2014/06/12/husito-varazslat/
Ezzel a videóval kívánok, örömteli készülődést. Klarissza
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: